A Cadillac Seville története - nagyvonalakban

A Seville nevet először a Cadillac-nél 1956-ban használták. A Cadillac 1953-ban mutatta be korlátozott darabszámban gyártott, ultra-luxus csúcstípusát, az Eldorado-t. Az elképesztő $7.750-os áron (egy Coupe de Ville $3.995, egy Convertible $4.144 volt ekkor), mindössze 532 db talált gazdára. Rákövetkező évben az Eldorado egy speciális felszereltségű convertible volt, melynek árát több mint $2.000-ral csökkentették. 1956-ban, a Cadillac egy keménytetős Eldorado bemutatása mellett döntött. A két típus közötti megkülönböztetés érdekében, a convertible-t Eldorado Biarritz-nak, a hardtop-ot Eldorado Seville-nek nevezték. Így azután az első Seville-ek nem négyajtós sedan-ok voltak, ahogy manapság ismerjük őket, hanem ultra-luxus kétajtós hardtop coupe-k. Az 1956 Eldorado-kat erősebb motorjuk is megkülönböztette a "hagyományos" Cadillac-ektől. Az Eldorado-kban két, négytorkú karburátor dolgozott (az egy db 4 bbl helyett) és 305 LE / 4700 rpm teljesítménnyel büszkélkedhettek. A többi Cadillac motorja 285 LE-s volt. 1957-ben és 1958-ban az Eldorado-k még jobban különböztek a többi modelltől. Egyedi farok-kialakítást kaptak, mely cápauszonyként vált ismertté. Hegyes borotvaélként álltak ki a lefelé görbülő hátsó sárvédőből. Az Eldoradok ismét erősebb motorokat kaptak két, négytorkú karburátorral. Az 1958-cas Cadillac-eken csak kisebb változtatásokat végeztek. Az összes Caddy ikerfényszórókat kapott, illetve még több krómdíszítést. Az autóipar a háború utáni legsúlyosabb visszaesését élte ekkor, így a Cadillac értékesítés is 16%-kal, 121.778 db-ra csökkent. 1957-ben a Chrysler gyártotta Amerika legnagyobb farokszárnyát, de a Cadillac készen állt az összes többi gyártó "le-szárnyalásra" 1959-ces modelljeivel. Az összes típus hatalmas, "űrbéli" szárnyat kapott, egy-egy kúpalakú iker-hátsólámpával. Mivel az első hűtőrács nem volt elég ragyogó a Cadillac-nek, hátra is tettek rácsot, a csomagtér-fedél alá. Innentől azután fokozatosan egyre kisebbek lettek a szárnyak, egészen 1965-ig, amikor aztán teljesen eltűntek. 1960 volt az utolsó év 1975-ig, amikor a Seville nevet Cadillac viselte.

1975-re rengeteg dolog megváltozott az amerikai autópiacon. Az 1973-as arab olajembargó egyértelműen nem kedvezett a gigantikus méretű, simajárású motorok gyártásának, melyeket a Cadillac-ekbe szereltek. Ráadásul az import is ugrásra készen a küszöbön állt, és az amerikai vásárlók rájöttek, hogy külföldről is be tudnak szerezni luxusautót. A Cadillac számára a Mercedes-Benz volt a legkeményebb rivális, és végül ez vezetett az 1975 Seville kifejlesztéséhez.

Az import autók lényegesen kisebb méretűek voltak, mint a korai 70-es évek Cadillac-jei, így megszületett a döntés a "compact" modell megalkotására. Több lehetőség is szóba jött akkoriban, köztük az Opel Diplomat átalakítása. Végül, az idő szorítása, és a GM vezetése által megkurtított költségvetés miatt úgy döntöttek, hogy a közös X-body lesz az új Seville alapja. Azonban a változtatások olyan jelentősek voltak, hogy végül egy teljesen új besorolási azonosítót kapott a karosszériakialakítás: K-body. Az 1975 modellév közepén (1975 májusában) jelent meg az új Cadillac az amerikai piacon. Az átlag DeVille-hez képest 27"-el rövidebben, 8"-el keskenyebben, és 800 lbs-tal könnyebben valódi meglepetés volt. Az új Seville-be az Oldsmobile 350 cid V8-as motorja került, de elektronikus benzinbefecskendezéssel, mely az amerikai piacon elsőnek számított. Annak ellenére, hogy a legkisebb méretű Cadillac volt, egyben a legdrágább is (leszámítva a korlátozott darabszámban gyártott Fleetwood 75 sorozatot). $12.479-os listaára mindent magában foglalt, melyről az ember csak álmodhatott, és számtalan kiegészítő külön is rendelhető volt hozzá. Hátsókerék-hajtású volt, ráadásul nem független hátsókerék-felfüggesztéssel. Kritikával illették hátsó dobfékét, mindazonáltal nagyszerű autó volt, mely világszerte nagy elismerésnek örvendett. A Seville 1977-ben azután megkapta a hátsó tárcsaféket is. Felmérések később igazolták, hogy a Cadillac a Seville 1975-ös bemutatásával sikeresen lassította a Mercedes-Benz növekedését az amerikai piacon. 1980-ban a Cadillac újabb meglepetéssel állt elő, vadonatúj Seville-jével. A háború előtti Daimler-ekre emlékeztető formával, a Seville hátsó kialakítása gyökeresen megváltozott, mellyel igazi megosztó autóvá vált. Akiknek tetszett, rajongásig imádták, akiknek nem tetszett, gyűlölték. Mindenesetre vitathatatlan, hogy messziről felismerhető formájú autó volt. Rengeteg módosítást hozott az elődjéhez képest: elsőkerék-hajtás és független hátsó kerék-felfüggesztés, stb. Ekkoriban azonban sötét viharfelhők közeledtek a Cadillac fölé, melyet azután több mint egy évtizedig nyögött.

Az első probléma már 1979-ben megérkezett, amikor a GM, fogyasztás-csökkentési célkitűzéseinek felgyorsítása érdekében Diesel motorokat kezdett autóiba szerelni. Még a Cadillac-eket is gyártották 350 cid (5,7 Oldsmobile) Diesel V8 motorokkal, melyek hamarosan problémásaknak, és megbízhatatlanoknak bizonyultak. 1981-ben azután a Cadillac bevezette a "jut is, marad is" megfontoláson alapuló megoldását: a V8-6-4 motorvezérlést. Ez egy változtatható hasznos lökettérfogatú motor, mely 8, 6 ill. 4 hengerrel járt, az adott teljesítményszükségletnek megfelelően. A tervezőasztalon az alap elgondolás remek ötletnek bizonyult, a gyakorlatban azonban katasztrofális volt. Rengeteg autó maradt mozgásképtelen nagy forgalmú autópályák kellős közepén és meredek emelkedőkön. Az egyetlen megoldás két vezeték elvágása volt, mely lehetetlenné tette a computer számára, hogy a 8-hengeres üzemmódból átváltson. De ez még mindig nem volt minden

A GM egyetemes méretcsökkentés mellett döntött az 1985-86 modellévben. Ennek a szerencsétlen lépésnek az 1986 Seville és Eldorado lett a legnagyobb kárvallottja, mely csupán elődei árnyékává vált. Igazából kiváló autók voltak a szó műszaki értelmében, hiszen kitűnő vezethetőségi tulajdonságokkal, nagyszerű fogyasztási adatokkal és remek megbízhatósággal bírtak, csak egyszerűen nem úgy néztek ki, mint egy Cadillac. Így, visszatekintve talán könnyű kritizálni az akkori Cadillac vezetőséget, de nem szabad elfelejteni, hogy a nyolcvanas évek eleje rendkívül nehéz időszaka volt az amerikai autóiparnak. Általánosan elfogadott tényként kezelték akkoriban, hogy a nyolcvanas évek közepére az üzemanyagok ára háromszorosára fog nőni, így az összes gyártó a - még mindig - nagy autói helyére keresett alternatívát. Amikor az üzemanyag árak 1986-ban csak kissé emelkedtek, a Cadillac két új "egér-autóval" állt elő. A vásárlóközönség nem fogadta lelkesedéssel az új jövevényeket, így a Seville gyártási mennyisége 39.755-ről 19.098-ra zuhant. Az ezt követő pár évben a Seville gyártása 20-22.000 körül alakult. Üdítő kivétel csak 1991 volt, amikor 33.128 darabot gyártottak. 1989-től kezdve a Cadillac megpróbálta a Seville-t a fiatalok körében kedveltté tenni. A potenciális BMW és Audi vásárlók elcsábítására egy speciális, krómfosztott, sportos Seville-t dobtak piacra, az STS-t. Különleges touring felfüggesztés már a megelőző években is rendelhető volt, de most az autón kívül is látszott a különbség. Ez volt az STS megjelenésének első éve. Nem teljesen tisztázott, hogy az STS "Seville Touring Sedan",-t, "Sport Touring Sedan"-t, "Seville Touring Suspension"-t vagy "Sport Touring Suspension"-t jelent, de az elgondolás remekül bejött. Ez jelezte a követendő utat azután a teljesen új, 1992-es Seville számára.

A GM észrevette, hogy rossz úton halad a Cadillac-kel, és 1992-1993-ra komplett modellfrissítést végzett, először az 1992 Seville-en és az Eldorado-n. Jóval nagyobbak lettek elődeiknél, és újra az új Seville/Eldorado párosról kezdett beszélni az autóipar. Ekkor még a többi, elsőkerék-hajtású Cadillac-ben is megtalálható, klasszikus, 4,9 literes, lökőrudas V8-cal szerelték, mert a mérnökök még egy évet vártak a régóta időszerűvé vált Northstar bevezetésével. A kocsi belseje telitalálat volt. Még a BMW formatervezői is megcsodálták a kialakítást. Kívülről az új Seville (különösen az STS), átlagos és agresszív, ugyanakkor jellegzetes és visszafogott is volt. A vásárlóközönség és az újságírók is imádták, melynek köszönhetően az eladások az 1992-es modellévben 43.000 fölé szöktek. 1993-ban a Cadillac végül bevezette a Northstar rendszert, mely akkor a Seville-t és az Eldorado-t a világ legjobb teljesítményű elsőkerék-hajtású autójává tette.