Cadillac Club of Hungary honlapja. Akinek cadillacje van, annak itt kell lennie!

Klub Hírlevél 2010.11.11.

Tisztelt Klubtársaink!

Lassan ismét vége lesz egy újabb  évnek, december 5.-én klubunk 5 éves lesz. Ilyenkor szokás számvetést csinálni a múlt eseményeiről, célokat kitűzni a jövőre nézve.  Ezúttal úgy érezzük az elmúlt évek értékelését, a jövő érdekében mindnyájatok bevonásával kell elvégeznünk. Fontos ez azért is, hogy átértékeljük a kezdeti célkitűzéseinket, a klubéletről alkotott nézeteinket, hiszen mindenki mást lát fontosnak,  megvalósítandónak-megvalósíthatónak egy klub tagjaként.
 Az előző 2009-es év értékelésénél a legnagyobb problémánk, a klubtagok több mint felének érdektelensége, a közösségi munkából való kimaradása, rendezvényektől való távolmaradása volt.  Sajnos ez ebben az évben sem változott. A klub működése, rendezvényeinek sikere 4-5 ember kitartó munkájának köszönhető. Igen sikerekről beszélhetünk, hiszen a Cadillac Ranch sikeres volt annak ellenére, hogy tagságunk nagyon foghíjasan vett részt a club alap rendezvényén. A Cadillac túra sikeres volt, a résztvevők nagyon jól érezték magukat.  Jól sikerültek rövid túráink is, bár nagyon alacsony részvétellel.
 Érdektelenség jellemzi a clubestjeinket is /minden hónap első hétfője, a Cadillac Étteremben/, legtöbbször 3-4 fő vesz részt, nagyrészt ugyanazok a személyek.
 Az okokat ráfoghatjuk a gazdasági , pénzügyi helyzetünkre, vállalkozásaink nehézségeire, családi problémákra, stb. De valószínű ennél többről van szó. Lehet hogy tagjainkat nem csak a két fő program érdekelné?  Lehet hogy szivesen vennének részt előadásokon, versenyeken, izgalmas rendezvényeken? Lehet, hogy többször szeretnének kötetlen, családias rendezvényeket? Lehet, hogy szeretnék jobban megismerni egymás tevékenységét, kocsi restaurálás …stb?   Lehet, hogy többet, mást szeretnének kapni klubjuktól befizetett tagdíjuk fejében?    LEHET  !
 Úgy érezzük klubunknak megújulásra van szüksége. Ehhez pedig valamennyi klubtagunk véleményére, javaslataira szükségünk van. Kérünk tehát mindenkit, hogy válasz levélben ossza meg velünk véleményét a múlttal kapcsolatban,  ötleteit, javaslatait a jövőre nézve. 
 

Klubunk 5. születésnapjának  megünneplésére „Mikulás Partyt” tervezünk!

 

A helyszín:        CADILLAC ÉTTEREM  Csepel
Időpont:           2010 december 4.-én szombaton 17,00 órától

Program:           Az elmúlt 5 év élményei   képek és videók
                         Vacsora
                         Beszélgetés a klub múltjáról, jelenéről, jövőjéről.
                         2011 évi tervek, programok


 Minden klubtagunkat szeretettel várjuk!  
 
Kérjük a résztvevők létszámát jelezzed e-mailben, vagy a 20 9 226-100 telefonon, a helyfoglalás miatt november 15-ig.