Cadillac Club of Hungary
/ célok és eredmények a megalakulástól napjainkig /
2005. decemberében azzal a céllal alapítottuk meg a klubot, hogy összetömörítsük a Cadillac márka magyarországi rajongóit, és az ilyen márkájú autókkal rendelkezőket.
Nem számítottunk arra, hogy hirtelenjében minden Cadillac tulajdonos csatlakozni akar hozzánk, ezért a klub nagyságát nem a taglétszám növelésével, hanem a működésünk színvonalával szeretnénk egyre inkább emelni.
Alapvető kívánalom, hogy a tagok jól ismerjék egymást. Erre törekszünk minden egyes megmozdulásnál. A színes programokkal teli közös rendezvények erősítik az összetartozást, mint például a Tasson megrendezett Duna parti családi hétvégéink, a klubtagoknál szervezett családi összejövetelek. Azt akarjuk, hogy egy erős összetartó közösség legyünk, melynek tagjai segítik egymást nem csak autós dolgokban hanem az élet egyéb területein is.
Az alapításkor nem húztunk korhatárt sem az autók sem gazdáik tekintetében.
Az alakulás óta eltelt idő igazolta célkitűzéseink helyességét. Megrendeztük a magyarországi Cadillac tulajdonosok seregszemléjét. A „CADILLAC RANCH” sikerét bizonyitja, hogy 2010-ben már 3. alkalommal szervezzük ezt az egyre színvonalasabb találkozót.
Minden évben hagyományteremtő módon megrendezzük a többnapos Cadillac túrát amely magában foglalja az augusztus 22.-ikei dátumot, megemlékezve ezzel a Cadillac gyár alapításáról (1902. augusztus 22.) és megünnepeljük a márka születésnapját. Ez nem egy hagyományos értelemben vett autós találkozó hanem mint a nevéből is kiderül egy túra, közös örömautózás aminek keretében megtekintjük egy kiválasztott tájegység természeti értékeit, nevezetességeit és múzeumait. 2010-ben már az 5. jubileumi túrán vehetnek részt velünk az érdeklődők.
Rendszeressé váltak klubestjeink a csepeli Cadillac Étteremben, melyek programját az aktualitások, a Cadillac márkával és történetével kapcsolatos kutatási eredményeink és klubtagjaink élménybeszámolói teszik tartalmassá.
Nagyon sok amerikai autós összejövetelen veszünk részt, ahol igyekszünk klubunk hírnevét öregbíteni szervezett megjelenésünkkel..
Együttműködünk más autós szervezetekkel, klubokkal és megpróbáljuk kihasználni az együttes fellépésből adódó lehetőségeket, együtt hamarabb elérhetünk olyan célokat, ami nem csak saját önös érdekeinket elégíti ki hanem más, autós problémaval szenvedőkét is. Legyen az csak néhány információ vagy más autós szervezetek által már elért eredmények terjesztése, segítése.
Célunk a márkához kapcsolódó információk összegyüjtése és megosztása az érdeklődőkkel honlapunk segítségével.
Klubunk több alkalommal vett részt az ausztriai Kremsmünsterben a Cadillac Big Meeten, növelve nemzetközi ismertségünket.
A jövőre nézve célunk természetesen az, hogy eddigi eredményeinket megtartva továbbra is színvonalas, jól szervezett , családias programokon vegyünk részt egyre több Cadillac tulajdonossal, rajongókkal, sok-sok érdeklődővel, hiszen rendezvényeink mindig nyitottak mindenki előtt.